A nap szentjei

Hónap: 
április
Nap: 
1

Világtörténelem szentjeink nyomán

 

Szt. Venantius (†257) Delminium, a mai Duvno missziós püspöke, vértanú a keresztényüldöző Decius utóda, Valerianus uralkodása idején. Hamvait a többi dalmáciai és isztriai vértanúval együtt IV. János pápa (640–642) vitette Rómába.

Szt. Agapé, Eiréné, Khioné (†304) vértanú szüzek Thesszalonikében. Szenvedéstörténetük görög nyelvű hiteles aktái Grottaferratából származnak. A három nővér (?) tiszteletének széleskörű elterjedését bizonyítja, hogy vértanúságuk históriája ismert volt szír és georgiai fordításban is. 

Grenoble-i Szent HugoGrenoble-i Szt. Hugo OSB (1053–1132) bencés szerzetes, majd VII. Gergely megismételt parancsára (1080) Grenoble püspöke. Fél évszázadon át szolgálta egyházmegyéjét. Halála után 2 évvel, 1134-ben II. Ince kanonizálta. 

Szt. Avramij/Ábrahám (†1229) vértanú. A Volga-menti bolgárok törzséből származott, hithű moszlim kereskedőként ismerték. Jövedelmével sok jót tett, a kegyelem útján eljutott Krisztus megvallásához. Letartóztatták, s az iszlám elhagyása miatt kivégezték. Ereklyéit orosz kereskedők vitték el a vlagyimiri Dormitio-monostorba. Sírjára helyezték azt a vasláncot, amelyet keresztényként ruhája alatt viselt.

Szuzdali Szt. Jevfimij/Euthümiosz (1316–1404) monachus. Ifjúkorában sokat imádkozott azért, hogy az Úr mutassa meg neki az örök életbe vezető utat. Egy Dioniszij nevű remete Nyizsnyij Novgorod közelében nemrégiben alapított monostorába lépett. Keményen böjtölt, de ebben is mindvégig az engedelmességhez tartotta magát. Néhány év múlva Borisz herceg kérésére elöljárója őt küldte Szuzdalba, ahol megalapította a Színeváltozás-monostort.

A tatárok betörései, valamint Szuzdal és Moszkva hercegeinek véres testvérharcai nagy fájdalommal töltötték el, de óvakodott attól, hogy aggodalmainak hangot adjon. Imában képviselte népét az Úr előtt. Néhanapján meglátogatta Radonyezsi Szt. Szergejt (szept. 25.), hogy vele az örök életre vezető útról beszélgethessen.

A szuzdali monostor mindig nyitva állt a szegények, betegek, árvák előtt. Egyszer megkérdezték tőle: mi a legnagyobb erény, mire ezt válaszolta: „Amit titokban tesz az ember.”

Hosszú élete vége felé azt kérte a monachusoktól: őrizzék a testvéri szeretetet!

B. Lodovico da Casoria OFM (1814–1885) Nápoly ferences apostola. A jómódú Vincenzo Palmentieri és Candida Zenga gyermeke Casoriában született 1814. márc. 14-én. 1832-ben már a ferences család elkötelezett tagja, öt év múlva fölszentelt pap. 1847-ben megrendítő élményben volt része: az Oltáriszentség előtt imádkozott, amikor váratlanul mély ájulásba esett. Magához térve csak ennyit mondott: az Úr sújtotta le szeretete ragyogásával, megmutatva neki hivatása útját: a szegények, a betegek és a fogyatékosok szolgálatát. Azzal kezdte, hogy kis cellájában gyógyszertárat rendezett be beteg rendtársai számára, majd megszerzett egy Nápoly-környéki épületet. Itt gyógyintézetet létesített.

Első munkatársai a ferences világi harmadrendiekből kerültek ki. További alapításai: öregotthonok, iskolák, mezőgazdasági telepek, tüdőbeteg gyermekek kórháza, nyomdák, sőt zenei együttesek. 1871-ben Assisiben otthont nyitott vakok és süketnémák számára.

A kultúra és a tudomány területét is szerette volna hittel áthatni: megvetette Nápoly Meteorológiai Obszervatóriumának alapjait, kezdeményezte egy Vallástudományi Intézet felállítását, öt folyóiratot indított, kiadott egy zseb-szentírást, és publikálta Szt. Bonaventúra több művének olasz fordítását.

Baráti kapcsolatban állt kora jeles tudósaival, művészeivel, politikusaival, köztük a nápolyi királlyal, majd 1860 után az első olasz királlyal is. XIII. Leo „arany-barátnak” nevezte őt.

1885-ben hunyt el ápr. 1-jének hajnalán. – 1993-ban II. János Pál avatta boldoggá a „szeretet civilizációjának” nápolyi apostolát.