A nap szentjei

Hónap: 
március
Nap: 
23

Világtörténelem szentjeink nyomán

 

Szt. Maedoc/Aidus (VI. sz.) Fid-Dúin-monostor (Kilkenny m.) apátja, Írország legendás hírű családjának leszármazottja. Hazájában három emléknapon is megemlékeznek róla.

Farkas, Ratispónai Püspök. Magyarok meg-térítésében fáradott. Anno Christi 904. (Kalendarium, Kassa, 1754) Szt. Wolfgang OSB (924–994) Regensburg püspöke, Gizella magyar királyné egyik nevelője. Rövid ideig Magyarországon is hirdette az Evangéliumot. – Nyilvános tiszteletét IX. Leó hagyta jóvá 1052-ben. Bajorország védőszentje.

Szt. José Oriol (1650–1702) lelkipásztor. Barcelonában született, szülővárosában szerzett teológiai doktorátust. 1677-ben mutatta be első szentmiséjét. Neri Szt. Fülöp templomában szolgált 10 éven át. 1686-ban római zarándokútját követően lelkipásztori tevékenysége a gyermekek tanítása mellett a katonák és a tengerészek szolgálatára is kiterjedt. Ekkor már híre ment sajátos gyógyító karizmájának. 52 éves korában hunyt el. Sírjánál folytatódtak a csodák. Boldoggá avatta VII. Pius 1805-ben, kanonizálta X. Pius 1909-ben. – Ereklyéi a spanyol polgárháborúban megsemmisültek.

Boldog Bartolomeo MenochioB. Bartolomeo Menochio OSA (1741–1823) ágostonrendi szerzetes, püspök. A Torino közeli Carmagnolában született, 19 éves korában belépett Szent Ágoston Rendjébe. Miután pappá szentelték, Közép-Itália területén hirdette az evangéliumot. 1793-ban kinevezték Reggio Emilia segédpüspökévé. 1800-ban VII. Pius megbízta a pápai sekrestyés teendőivel, s őt választotta gyóntatójának. Menochio a zavaros napóleoni időkben is hűségesen kitartott a pápa mellett. Rómában hunyt el 1823. márc. 23-án. Csodatevő szentként ünnepelték.

Szt. Lukasz (†1802) görög vértanú. Drinápolyban született, a korán elárvult fiút nagybátyja vette magához. A 13 éves kamasz egyszer összeverekedett egy török fiúval. A következményektől rettegve megtagadta Krisztust, moszlim lett. Fényes karrier nyílt előtte, lelkiismeretét azonban nem tudta elhallgattatni. Szmirnában egy papnak bevallotta bűnét, aki vezeklése helyét Athoszban jelölte meg. Fiatal kora miatt azonban sehol sem fogadták be. Mütiléne szigetére vonult, ahol kemény böjtben és imádságban készült a vértanúságra. El is indult a bíróságra, de elbátortalanodott s visszafordult. Másodszorra sikerült börtönbe jutnia; a hitehagyottnak kijáró kínzást és halálos ítéletet örömmel fogadta. Felakasztották, testét pedig a tengerbe vetették. 

Boldog Annuntiata Asteria CocchettiB. Annuntiata Asteria Cocchetti (1800–1882) Forradalmi időkben született, anyját korán elveszítette, apja a Napóleon elleni háború áldozata lett. A kislány nyolc éves korában árva maradt. Nagyapja az orsolyiták iskolájába íratta, de 1810-ben Napóleon feloszlatta a szerzetesek által vezetett intézményeket. A kislány otthon tanult. Életútján nagybátyja segítette tovább.

19 évesen így fogalmazta meg élete célkitűzését: „Egész szívemmel Istent akarom szeretni, mert Ő előbb szeretett engem. Szeretetemet tettekkel bizonyítom, nem jámbor szólamokkal, vagy terméketlen érzelmekkel.” Könyvtárosként dolgozott, közben elvégezte a tanítóképzőt. Nagybátyja mindenáron férjhez akarta adni. 1831-ben, nagybátyjának csupán írásbeli üzenetet hagyva, elszökött Cemmoba, s annak iskolájába kezdett tanítani. 1842-ben a Szt. Dorotea nővérek velencei közösségének lett tagja. Egy év múlva már szerzetesként visszatért Cemmoba, s évtizedeken át ott folytatta tanító-nevelő szolgálatát. Utolsó éveiben fokozatosan elveszítette szeme világát, magas kort megérve rövid betegség segítette át az őt öröktől szerető Isten országába. Utolsó szavai összefoglalják egész élete üzenetét: „Legyetek szentek, hogy jól szolgáljátok a rátok bízott fiatalokat!” – Boldoggá avatta II. János Pál 1991-ben. 

Szent Rafqa Choboq Ar-RayesSzt. Rafqa Choboq Ar-Rayes (1832–1914) libanoni maronita apáca. Észak-Libanon Himlaya falujában született, 1832. júl. 7-én megkeresztelték. 1839-ben elveszítette édesanyját. A rájuk szakadt szegénység miatt apja 1843-ban Damaszkuszba küldte szolgálni. Amikor egy év múlva visszatért, látta, hogy apja ismét megnősült. Fiatal mostohaanyja saját fivérével akarta Rafqát összeházasítani. Rafqa nemet mondott, s Bikfaya városban felvételét kérte a Mariamât kongregációba. Apja és új felesége haza akarták vinni, sikertelenül. Rafqa 1855. febr. 9-én, Szt. Maron ünnepén kapta meg a rendi ruhát, egy év múlva fogadalmat tett. Elöljárói tanulásra fogták, Rafqa 1860-tól Deir al-Qamar iskolájában már hittant tanított. Ebben az évben véres események zajlottak hazájában, Rafqa számos honfitársa vértanúhalálának volt szemtanúja. Ő mentette a gyerekeket, minden lehetséges módon, akár ruhája mögé bújtatva a kicsiket. 1864-ben Jbeil Maadba helyezték át. Hét évet működött itt, új iskolát is alapított.

A Mariamât kongregáció is válságba került. Imájában Rafqa Oszlopos Szent Simeon és Remete Szent Antal közbenjárását kérte: mit tegyen? Álmában kapott választ: lépjen be a Libanoni Maronita apácák Rendjébe. Jelentkezett, azonnal felvették. 1872-ben letette ünnepélyes örökfogadalmát. Huszonhat évet töltött Mar Semaan al-Qarn monostorában. 1885 október első vasárnapján arra kérte az Urat: hadd vegyen részt megváltó szenvedésében. Azonnal megmagyarázhatatlan, erős fájdalmak fogták el. Elöljárói Beyrouthba küldték gyógykezelésre. Egy amerikai orvos szemműtét mellett döntött. Az operáció során véletlenül kivette jobb szemét. A vérzést alig lehetett elállítani, bal szeme is végveszélybe került. Rafqa tizenkét évet töltött ebben a fájdalmas állapotban. „Egyesülve Krisztus kínszenvedésével” – ez volt állandó fohászimája. 1899-ben teljesen megvakult. Teste fokozatosan bénult, sebek, daganatok jelentkeztek. Csak arca maradt ép, derűs és mosolygós, – egészen 1914. márc. 23-án bekövetkezett szent haláláig. – II. János Pál pápa 1985-ben avatta boldoggá, kanonizálta 2001-ben.