A nap szentjei

Hónap: 
június
Nap: 
15

Világtörténelem szentjeink nyomán

 

Szent VitusSzt. Vitus (297–305) Szicíliai gyermekvértanú, akit Diocletianus keresztényüldöző rendelete értelmében több társával együtt nyolcadik évében végeztek ki Krisztusba vetett hitének megvallása miatt. – A hagyomány a 14 segítőszent közé sorolja őt. 

Menthoni Szt. Bernát OSA (†1081) A Szent Ágoston Regulája szerint élő kanonok-közösség helyi alapítója társaival együtt az Alpokon átkelő zarándokokat, utazókat szolgálta, ha kellett, mentette. Ellátásukra, ápolásukra nagy befogadó intézményt is alapított, amelyet később róla neveztek el. – XI. Ince avatta szentté 1681-ben; XI. Pius az „alpinisták védőszentjévé” nyilvánította 1923-ban.

B. Gebhard (†1088) érsek. III. Henrik udvari káplánja (1058), egy év múlva a császárság kancellárja, 1060-tól Salzburg érseke. A pápa iránti eltökélt hűsége miatt 1077-ben IV. Henrik kiűzte egyházmegyéjéből, nyolc évi száműzetés után tudott csak visszatérni. Werfenben hunyt el 1088. jún. 15-én. Kívánságának megfelelően az általa 1074-ben alapított admonti bencés monostorban helyezték nyugovóra.

Szt. Lázár (1329–1389) Szerbia hercege, vértanú és hitvese Szt. Milica (†1405) nyolc gyermek anyja, regens, monacha. Dusán, majd Uros cár halála után Lázár hercegre várt a feladat, hogy egyesítse a szerb népet az előrenyomuló török ellen. A szerb csapatok Krusevácból indultak Murád szultán kétszer nagyobb serege ellen, és ütköztek meg Koszovó síkján 1389. jún. 15-én. A súlyosan sebesült Lázár herceget elfogták, a szultán lefejeztette. Hamvai Ravanyica monostorába kerültek, abba a lepelbe burkolva, amelyet egykor hitvese készített. Ezt a halotti leplet 1695-ben a Magyarországra menekülő szerbek magukkal hozták, s három évig Szentendrén őrizték. Innen a Fruska Gora egyik kolostorába került, majd az I. világháború végén Belgrádba.

Hitvese, Szt. Milica regensként kormányozta az országot. Amikor fia, Sztyepán elérte a nagykorúságot, az általa alapított Lubosztinya-monostorba vonult vissza. Eufrozina névvel öltötte fel a szerzetesi habitust. Elhunyt 1405. júl. 19-én.

Árpád-házi Boldog Jolánta (Prokop P.)Árpád-házi Boldog Jolánta (Somogyi Gy.)Árpád-házi B. Jolánta (1235/39–1298) özvegy, klarissza apáca. IV. Béla és Laszkarisz Mária hetedik gyermeke. A tatár veszély elől szülei lengyel földre menekítették, nővérének, Szt. Kingának (júl. 24.) krakkói udvarába. 17 éves korában Jámbor Boleszláv gnieznói fejedelem hitvese lett. 23 évig tartó boldog házasságuk éveiben három leányuk született. Amikor férje hadba vonult, Jolánta imájával és vezekléseivel kísérte, a békében pedig együtt járták Gniezno és Kalisz fejedelemségét: igazságot osztottak, orvosolták a tatár betörések okozta sebeket. Boleszláv halála után (1279) Jolánta az ószandeci klarissza kolostorba lépett, ahol nővére, Kinga várt rá. Kinga elhunyta után a gnieznói kolostorba költözött át. Visszavonult életét 1298-ban fejezte be. Gnieznóban temették el, sírja lengyel-magyar zarándokhellyé vált. – 1827-ben XII. Leo avatta boldoggá.

Szerb Szt. Jefrém (1311–1399) remete, pátriárka. Milutin király uralkodása alatt született Tirnovo környékén, orthodox papi családban. Szülei házasítási tervei elől Athoszra, a Szent Hegyre távozott. A Szt. Chilandar monostor szerzetese lett. Azonban a török ismétlődő támadásai miatt neki is menekülnie kellett: előbb az Égei-tenger Imbrosz-szigetén talált menedékre, aztán a szerbiai Decsanyi monostor magányában. A Dusán cár halála (1355) utáni zavaros időkben rablók kezébe került, félholtra verték. IV. Száva pátriárka karolta fel, és jelölt ki számára egy biztonságos barlangot, ahol folytathatta aszkéta életét.

1375-ben, három évtizedes szakadás után a szerb egyház kiengesztelődött a konstantinápolyi egyházzal, az ezt követő szerb nemzeti zsinat Jefrémet választotta meg a szerb egyház első törvényes pátriárkájává. Mivel néhány püspök nem volt hajlandó magát alávetni a pátriárkának, Jefrém 1380-ban lemondott. Szpiridion személyében biztosította utódlását, maga pedig visszavonult a prozsreni monostorba. Nem sokáig maradhatott az annyira áhított magányban, ugyanis a koszovói ütközet és Szpiridion korai halála miatt vissza kellett térnie és kormányoznia egészen 1392-ig, amikor a szerb püspökök II. Daniel személyében új pátriárkát választottak. Jefrém ekkor Pecs környékén vonult el; magányban hunyt el. Hét év múlva fölemelt testét épen találták.

Szt. Germaine Cousin (1579–1601) szűz. A Toulouse-tól 15 km-re fekvő Pibrac faluban született, a hugenotta háborúk idején. Anyja nemsokára meghalt, apja újra megházasodott. A fél kezére béna s többféle betegségben szenvedő gyermeket 9 éves koráig elzárva tartották. Aztán birkák legeltetését bízták rá; amikor hazaterelte őket, neki is csak az istállóban jutott hely.

Rövid élete során nem tett semmi különöset. Legeltetés közben elbeszélgetett a hozzá hasonló otthontalan gyermekekkel, megosztotta velük kevéske ennivalóját, mesélt nekik mindarról, amit a templomban a prédikációban hallott. Mindennap részt vett a szentmisén – nyája soha nem kóborolt el!, rendszeresen járult a szentségekhez, imádkozta a rózsafüzért. A falusiak bigottnak csúfolták, gyakran megdobálták. 1601-ben, egy nyári napon, az arra járók holtan találták.

Testét 1644-ben épen tárták fel. Ereklyéit 1793-ban a forradalmárok szétszórták. – IX. Pius avatta boldoggá 1854-ben, ugyanő kanonizálta 1867-ben. 

Szent Germaine Cousin